Az még hagyján, hogy szart sem látsz csak a kék villogót és hogy sárga mellényes, roppant kedves emberek kaparnak össze a kanapéról -jajj nem is, előbb egy Algopypine injekció, hogy nagyjából úgy nézzél ki,mint egy ember, de aztán miután nagyjából járóképes állapotba…
Hosszú évek tapasztalata, illetve megfigyeléseim alapján azt kell mondanom, hogy egy magára valamit is adó Bipolarista (ez egy új szó, most alkottam, már mozgalom lettünk) élete pontosan olyan, mint az évszázad viharában a hatalmas, nyílt óceánon hánykolódó magányos…
Ide tartozik, persze nem feltétlenül szerves része a dolognak, csak egy kivirágzott felismerés, hogy bár messze nem szándékosan és nem is bitorolva a nagyrabecsült címet, viszont egyre inkább feltűnt, hogy ez itt kéremszépen masszív Gonzo újságírás.
Persze sem nem vagyok annyira…
avagy: itt vagyok újra, kapaszkodj a bugyidba
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy milyen poszttal is térjek vissza. Mert, hát annyi minden történt az utolsó -nem, nem a múltkori napirövid, hanem úgy 2011 óta-, hogy nem nagyon tudom hol kéne felvenni a fonalat. Aztán rájöttem, hogy…
Clawfinger - Catch Me I've been standing on the edge of the roof looking down I've been looking at the people that are gathering around I've been here for an hour or maybe even more just looking at the people that I've never seen before stupid little faces are all I can see those silly…
Asszem volt már ilyen bejegyzés, csak akkor -kérésre- töröltem. De, egyrészt mert mostanában sok hasonszőrű blogokat olvasok, másrészt, mert bár szeretném, de nem tudom kitörölni magamból ezt a tetves, mocsadék Bipoláris Személyiségzavart, hát nem szarok többé…
avagy Fuckin' New YeahhhhhTúl értelmes vagyok hogy meghaljak és túl hülye vagyok, hogy éljek!
Mintha a világ egy sebesen forgó, képekkel teleragasztott kerék lenne. Középen világít az élet szikrája és ha benézek a kis lyukakon át, akkor láthatom, ahogy elsuhannak az évek, emberek, arcok. Én sem vagyok más, csak egyszerűen leestem a kerékről. Valahogyan lepattantam…
