Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Fight Club.(1999, rend.: David Fincher, könyv: Chuck Palahniuk, Edward Norton, Brad Pitt) Most megy a tévében. Érdekes egy darab. Felkavaró, provokatív, brutális, gondolatébresztő. Sok dolog olyan benne, mintha ez már nekem is eszembe jutott volna, de nem mertem megtenni. Most akkor antiszociális vagyok? Vagy egy skizofrén elmebeteg? Nem, nem hinném. Valami, ami átjött a filmből az az, hogy igenis vannak emberek, akik ki akarnak törni a hétköznapok unalmas, egyhangú monotóniájából, a robotból. (egyhangú monotónia, pff, ez mekkora szóhalmozás, de tetszik) Az egész zavaros és beteges, de mégis van benne értelem és rendszer. Apa töprengő nyúltagya vagyok.
Kérdés: Jó az, ha megértem? Az a normális, ha értem, ha átlátom és néhol azonosulni is tudnék vele, vagy ha elutasítom, hiszen egy beteg elme, skizoid szörnyűségeit mutatja be? Normális, persze a szokásos kérdés, mi a normális? Normális-e egyáltalán bárki? Hivatalos források szerint (tehát a nem normális orvosok megállapításai alapján) a normális ember, csak ideál. Mert kell egy ilyen elérhetetlen ideál, amiért érdemes teperni. Egy egész életen át pedig amúgy is elérhetetlen. Maximum egy adott időpillanatban, egy rövid időre, egy életszakaszra, egy hétre, egy hónapra, egy pár évre, de örökre biztosan nem. Ha lehetne, már nem is lenne ideál, már nem is lenne olyan érdekes, olyan távoli, hogy érdemes legyen érte küzdeni. Persze vannak olyanok, akik annak tűnnek, kívülről nézve, de úgysem az számít. A külvilág felé amúgy is mindenki csak egy maszkot mutat, egy álca, egy kép, amit szeretnénk, ha látnának, amilyennek akarjuk, hogy gondoljanak minket mások. Nem rossz ez, de ez van, ez ilyen (ez nem köszön :o) ), ezt kell szeretni. Normálisnak látszani tehát lehet és talán aki annak érzi magát, az időről, időre az is. Kiegyensúlyozottság, azt mondják. Lelki béke, az mondják. Meg persze vidámság, jó közérzet, jó egészség (csak az legyen, meg térerő :-P ) Apa bipoláris tudatzavara vagyok.
Vége a filmnek, na tessék miattatok lemaradtam a végéről. "Apa mardosó féltékenysége vagyok." Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, egy csomó ember van a környezetemben akiknek tetszik ez a film. Jobbára olyanoknak, akik értik is és nem csak úgy végignézik. Akkor ők is betegek, mint én? Vagy van ez annyira jó film, hogy a mélyebb tartalmán túl is élvezhető mozi? Apa kóros elmeállapota vagyok. Nehéz téma ez úgy egyébként is, de a film miatt adja magát. Nem hinném, hogy most fogom megfejteni. Nem gondolom, hogy választ találok a kérdésekre, ha vannak válaszok egyáltalán. Maszkot viselünk mindannyian, arcok vagyunk a külvilág felé. Ez itt az Arcosok klubja.
Kíváncsi lennék úgy egyébként, hogy a film megálmodói, a könyv írója, mit akartak elérni a művel? Szívesen elbeszélgetnék velük. Mi lehetett a cél: pusztán a szórakoztatás, az elgondolkodtatás, vagy változtatni is akartak valamin? Vajon cél volt-e, hogy felnyissák a szemünket, vagy ez csak valami nem kívánt mellékhatás? (ezek tekintetében kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét, vagy filmkritikusát) Kész a teám. Boldogok a lelki szegények... Ja, néha irigylem is őket. Persze már önmagában az, hogy irigyelhetem, feltételezi ezt, hogy képes vagyok felfogni nekik miért jobb, azaz marad az irígység és persze a tudat, hogy milyen jó mégis, hogy nem vagyok olyan. Különben ki irkálna össze minden hülyeséget nektek? :) Apa gépelő ujja vagyok.
Érdekes film, mindig összezavar. Ahányszor látom csak kérdéseket szül bennem. Válaszokat nem. Persze az, hogy én azért nem robbantanék fel egy csomó irodaházat pusztán, hogy igazoljam egyes állításaimat, azért valamiféle válasz. Annyira antiszociális, pszichopata, elmebeteg állat még nem vagyok. Ez azért megnyugtató. Képes lennék rá, de mégsem akarok üvegtornyokat felrobbantani, ez mindenféleképpen megnyugtató. :) Tehát nem vagyok súlyosan skizofrén idióta, de ha mindig megérint a film amikor látom, akkor nem vagyok normális sem. Nem értem még el ezt a testi és szellemi nirvánát. Maradt egy toposz amit tovább kergethetek. De én legalább belátom magamról, hogy nem vagyok normális és ez nem is zavar. Vajon boldogok azok, akik normálisnak hiszik magukat? Apa középfülgyulladása vagyok.
Az ő neve Robert Polsen.
Én álmodom Tyler-t, vagy ő álmodik engem?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.