Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kicsim, hívd már fel légyszíves a nagyapót, hogy szembe megy a forgalommal az autópályán. Te, a Katiék voltak szombaton? Jajj, édeském és finom volt a rántotthús?

 Ez a telefonbeszélgetés is elhangozhatott volna, a vasárnap ladájával az M5-ösön szembe száguldó tata felesége és a veje között, de nem hangzott. Így a papa belecsukódott egy autószállító kamionba és azóta is azon morfondírozik a pokolban (hová, máshová kerülhetne egy ilyen szerencsétlen hülye?), hogy mi a franc is volt azon a nagy, piros táblán, ami olyan fehér csíkkal át volt húzva és egy csomó volt belőle az úton. Kecskemét-Dél vagy az még odébb van, esetleg télálóburgonya(sic!) eladó?

 Lehet, na nem, biztos, hogy morbid vagyok, de milyen lennék egy ilyen hír olvasása után? Letört? Á dehogy, inkább örülök, hogy egy jó masszív kamion ment vele szemben és nem, teszemazt, éppen mi ketten. Mert hát volt rá némi esély, hogy akár mi is arra járunk ma. Akkor most nem csak a hülyetata gondolkodna a másvilágon, hanem én is azon, hogy megkeresem a pokolban és tökön-tarkón ruggdalom. Szóval, jó, hogy nem ölt meg mást csak saját magát. Ezért vagyok morbid tehát, mert örülök. Lemorzsolódott az öreg. Kiszelektálódott.

 Maradt azonban még sajnos sok hasonló az utakon. Fel is fortyantam azonnal, hogy akkor mostantól 60 év felett, max. járókeretet vagy kerekesszatyrot lehessen vezetni, de persze hiába puffogok ezen, mert változás az úgysem lesz. Oké, könnyen beszélek, mert nem értem még el túl magas kort, de azért józan ésszel is belátható lenne, vagy ha az már nem maradt (me, látszik, hogy nem, bazz), akkor legalább a család szólhatna egyik-másik ilyen öreg vidómékörnek (aka: widowmaker, özvegycsináló), hogy: "Bazzeg papa, a rotációs kapával is le tetszett tarolni még a szomszéd Józsi veteményesit is. Nehogymá beűjjön, abba a kib.szakadt ladába. Me, belesenderedik, ozt összetöri magát is, meg a másikat is, tata! Öreg maga, má ehhe!"

 Jól hangzik persze, hogy a nagyapó, már akkor autót vezetett, amikor én még kósza gondolat sem voltam, de neki meg már csak kósza gondolatai vannak, akkor is, amikor arra a kúrva útra kellene figyelnie. Nap, mint nap egy csomó ilyen öngyilkosmerénylő öreg szaladgál az utakon. Vagy olyan lassan mennek, hogy az okoz közlekedési veszélyhelyzetet, vagy csak simán, komótosan áttolják magukat a piroson, mert vagy fel sem tűnt, hogy váltott a lámpa, vagy gondolta mit villog az, nem is jön senki simán átférek. De talán a legveszélyesebb, aki ezekhez még agresszív is. Nyomja neki, hogy majd szét szakad a rohadt wartburg alatta és:

- vagy nem enged be a sávjába, nehogy már a fiatal kis köcsög elém jöjjön (ez ilyenkor abszolúte nem forgalmi kérdés, csakis, szigorúan önérzeti probléma, lehet látni az arcán, hogy milyen torz pofával bámul át a kocsimba),

- vagy Ő jön át az én sávomba úgy, hogy lazán rámhúzza a kormányt, gondolván simán elfér, esetleg, majd elhúz a kis köcsög az útból (esetleg totál észre sem vett, hiszen, ha nem a pofámba bámul, akkor mereven néz maga elé és kifehéredő ujjaival, görcsösen szorongatja a kormányt, mintha az a havi nyugdíjboríték lenne, vagy egy kurva rúd szalámi),

- vagy netán fel sem tűnik neki, hogy rajta kívül még mások is vannak az úton, se jobbkezes utca, se jelzőlámpa, se egyirányú utca, se semmilyen útjelzés, tábla, felfestés, betonfal, semmi nem állja útját, mert Ő tör előrre a szocializmus fényes sugárútján!

 Ezek így hihetetlennek és viccesnek tűnhetnek, akik azonban még rajtam kívül vezetnek, azok pontosan ismerik, az ilyen kalapos bácsi prototipusokat. Létező, még élő és az utakon randalírozó archetípusok ezek. Nem, nem állítom, hogy mindenki aki öreg hülye és nem tud vezetni. Tudom, hogy minden korosztályban akadnak idióták, korra, nemre, bőrszínre és vallási felekezetre való tekintet nélkül. De, szerintem legalábbis, komolyan megvénülve vezetni legalább akkora bűn, mint ittasan, netán kábítószeres befolyásoltság alatt. Nem jó már a látás, a hallás, hosszúra nyúlik a reflexidő, csökken a térlátás, fáj az izület és egyébként is kevés a nyugdíj. Van tehát legalább annyi, ha nem több, a vezetést komolyan befolyásoló tényező, mint a fentebb említett más tudatállapotok esetében. Az autóvezetés veszélyes üzem, Budapesten meg pláne (hopp, ki is felejtettem valamit, a gyógyszereket, na akkor gyorsan: a legtöbb motyóval amúgy sem lehetne vezetni, de lássuk be öreg korra megszaporodnak a tabletták az éjjeliszekrényen, ezek meg tovább súlyosbítják, az amúgy is fennálló szimptómákat) kurva veszélyes üzem.

 Még így, életem teljében, tisztán, jó szemekkel és relfexekkel is komoly kihívás néha, hogy élve végigjussak a városon, vagy azon az ominózus, gyakorta megtett, Bp.-E5 vagy M5-Kecskemét-E44 viszonylaton. Nem vagyok egy sumáher, nem tartom magam sem kiemelkedően rossz, sem különösen jó sofőrnek, mégis sokszor örülök, hogy élve hazaértünk és gyakran mások sokat ügyködnek azért, hogy ne sikerüljön ez a küldetés. Lehet, hogy aki már leélt nyolcvan-kilencven évet, az szarik rá, hogy mikor hal meg egy frontális ütközésben, de én még élni szeretnék a drága kis családommal egyetemben.

 Olyan jó lenne tehát, ha aki már túl öreg a vezetéshez, az megmaradna a rotakapánál, vagy ha annyira hiányzik az aszfalt, akkor kérje meg a dédunokáját, hogy engedje oda a számítológéphez, ozt játszon nídforszpíd siftet rogyásig, mert ott súlyadót és kötelezőt sem köll fizetni így több marad a nyugdíj, nem is beszélve arról, hogy ha a játékban jön szembe a kamion, akkor nem hal bele a papa és még újra is próbálhatja, hogy talán a következő körben már feltűnjön az a nagy, piros tábla, fehérrel áthúzva. Ami kurvára a behajtani tilos!



 Itt van ám az új KRESZ és a hülyéket még mindig nem zárták ki a közúti közlekedésből. Kíváncsi lennék egyébként, hogy az autósok hány százaléka vette a fáradságot és olvasta el a szabálymódosításokat? Persze a java azt gondolja, hogy a téma eleddig sem volt nagy ördöngősség, hát majd zsigerből kitalálja az új táblákat és ráérez a szabályokra. Naja, Én azért vettem a bátorságot és megnéztem - ha nem is teljes mélységében, minden egyes kis gépelési hiba javítására kitérve - a fontosabb újdonságokat. Készült egy hasznos Index cikk is a témában, de persze az sem tér ki, minden egyes változásra, inkább csak a bringás részrekre élezett. Szóval gyanítom, hogy a többség már megint csak akkor fogja elővenni a KRESZ könyvet, ha már rajta áll a kocsival egy bringáson, vagy motoroson. Az igazán furcsa az, hogy egy ilyen jelentős szabályrendszer módosításakor nem teszik valamely módon kötelezővé, vagy legalább a társadalom gépesített részére egyszerűen hozzáférhetővé (vagy inkább miért nem tolják a képünkbe?), a megváltozott jogszabályokat.

 Két dolog van ugyanis. A megjelenésétől számítva érvényes és a nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. Mégis az amúgy tejbetök sofőröktől várja el az ország vezetése, hogy majd felelősségteljesen utánnajár a dolognak. Tudom magam ellen is beszélek, hiszen, ha kötelezővé tennék, akkor azért biza szinte biztosan fizetni is kéne, viszont talán ez a módszer lenne a legbiztosabb arra, hogy tudjuk az emberek igenis tisztában vannak azzal, hogy ezentúl az egyirányú utcában szemből, szabályosan, is érkezhet bringás szaktárs és nem ér elgázolni. Tehát itt nem valamiféle adónem változásról van szó, ami pénzügyileg érinthet ugyan, de azért nem halálos. Hanem igenis egy, az életet is befolyásolni képes szabályhalmazzal. Ilyesztő tehát, hogy a jónépre van bízva a bemagolása.

 Oké, mondjuk, hogy én sem akarok minden egyes hülye kis kiegészítő tábla módosításakor kiegészítő KRESZ vizsgát tenni. De lenne erre többféle megoldás is. Pl. csak a jelentős változások esetében kellene (naja, ki dönti el, hogy jelentős-e? a kormány. pénz van benne? akkor minden kis szar jelentős leszen, mert jő a bevétel és az kánaán), esetleg végre gondolkodni is kéne és nem csak kappkodni és akkor csak évente, vagy nagyobb időintervallumokban számolva kéne, mintegy csomagonként, az emberek torkán letuszkolni az új szabályokat, így csökkentve a kiadásaikat és növelve a hatékonyságot.

 Jóvan, felébredek, tudom Magyarországon vagyunk. Akkor legyen a kettes ablak tisztelt Vágó Úr! Nincs kötelező vizsga, de minden gépjárműtulajdonos kézhezkapja - mert a postacímünk amúgy is megvan ugyebár -a KRESZ módosításait, hogy átrághassa magát rajta és ne keljen sk. utánnanézni, keresgélni, nincsinternetemre hivatkozni, majd a rendőrre hülyén nézni, hogy miért vagyunk megbüntetve, hiszen ilyen szürke-sárga biz-basz tábla igazából nincsen is! Persze már erre is ismerem a választ: Drága! Ki fizeti ezt ki? Hát mi vazzeg, úgyis mindent mi fizetünk nem? Mégis mennyivel hasznosabb lenne ilyen brossúrákkal telemókolni a postaládákat, a választási igéretek, metróépítési mellébeszélések és egyéb random hazugságok helyett? Így is a paksaméták jó része a kukában landolna, de lefogadom, hogy legalább az autósok fele örülne neki és arról is meg vagyok győződve, hogy igenis szignifikáns értéket jelenthetne ez akár a baleseti statisztikákban (meg, talán egy-két emberéletet is).

 Módszer, meg szvsz igény az lenne rá, csak akarat nincs. Persze van közlöny, meg internet, meg autósélet, de mi van ott, ahol ezek nincsenek? Ott a továbbiakban is letarolják majd a motorosokat és kurvára szemben mennek az autópályákon.

A bejegyzés trackback címe:

https://politoxi.blog.hu/api/trackback/id/tr141662835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1. mire végigolvastam, már csak a tag-ekből jutott eszembe, miről volt szó az elején. ÷]

2. Tökéletesen egyet értek a kalapos bácsik kizárásával a közlekedésből. Lehet, hogy ezzel keletkezne 2000 felháborodott 65 éves, élesszemű, gyorsreflexű bácsi, akinek ezentúl BKV-val kellene járnia (mondjuk ez az egyetlen ok, hogy nem zárnék ki senkit a közlekedésből, hogy a BKV-t az ellenségeimnek se kívánom), cserébe eltűnne vagy félmillió potenciális tömeggyilkos az utakról. Mondjuk én alanyi jogon tiltanám ki a kopsz kigyúrt BNW terepjáró tulajdonosokat + co. Nade hova lenne így a reggeli adrenalin sokk, kávé helyett, amikor rádrántják a kormányt 80-nal a Hungárián, vagy satufékkel, index nélkül megállnak a külső sávban, hogy ők mégiscsak jobbra szeretnének kanyarodni a sárgánál.

3. A KRESZT én is el akartam olvasni már, gondoltam majd jól megtalálom valami magyar közlöny online-ban, vagy ilyesmi, de ezek szerint jobban járok az index-szel?
Szerintem nem túl hosszú. Viszont jó is, jogos is a mérgelődés. Bár én csak a kormány mögött nem ülhetek.
Ezentúl pedig, javaslom, hogy egy rövid ima után, Kalandra fel! jelmondattal ülj be vezetni!
Üdv!
G.
Most megy a riport a TV-ben, Tóni bácsinak most járt volna le a jogsija... Ja, és roppant mód kell most sajnálni, meg az összes ismerősét is...
@Sonic SaintHog: na ja, és persze még soha életében nem járt autópályán, hát persze :D
Szia, bocs, hogy beleszólok, de erről a bejegyzés elejéről a Darwin-díjasok c. könyvsorozat jutott eszember :) AMiben a saját hülyeségeik miatt halnak meg az emberek, vagy gátolják meg a továbbszaporodásukat.
Régen volt olyan mondás is, hogy a sor mindig egy Skoda miatt alakul ki az úton. Hát, először hülyeségnek gondoltam, de aztán egy idő után beláttam, tényleg így volt, és a Skodában a sor elején mindig egy kalapos pasi ült :)
Ez még a régi azt hiszem 120-ra volt jellemző.
Bocs, kicsit eltértem a témától...
@en_huncutka: Nem, nem tértél el, ez egy tipikus darwin díjas húzás volt, akár be is küldhetnénk a könyv szerkesztőségébe a hírt. Valamint, nem kell minden második mondatban bocsánatot kérned. :) Meglehetősen lazák itt a szabályok, a hozzászólásod fényévekre van az áthágásuktól, ne aggódj. :)
Ó, és üdvözöllek itt nálam. :)
...nyár volt és a Moszkva téren álltam egy sávban- a dugó végén- amikoris hátulról /persze nem totál, hogy még rosszabb legyen/ belémjött 50km/h-val egy volvo. Ó b.sszamegkiszálltam. Nem hittem a szememnek. Akkor már nem tudtam káronkodni csak ez az egy kérdés hagyta el a számat: -"ÚÚÚRisten! Hány évesnek tetszik lenni?"
Válasz:-Ne ítéljen meg kislány a koromból csak lecsúszott a lábam a fékről és átcsúszott a gázra.
Kérdés:- "De hát ki volt az aki meghosszabította a jogosítványát?"
Válasz:-De hiszen én autóversenyző voltam valaha aranyom. /nah ezt aztán még sokáig ecsetelte.../
...
Néniről volt szó, a papírok kitöltésénél kiderűlt hogy 91 éves !!!!
aztán félretoltam a kocsim, aminek gumijáig szaladt a hátsó lökhárítója!!
Fontos információ: a néni papírjai szerint: jogosítványa 2021 decemberig volt érvényes! Vigyázzatok a nagy fehér Volvokkal!!!! (bocs hogy ilyen hosszú lett)
süti beállítások módosítása