Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bombaügyileg

2008.07.30. 17:48

Szerintem inkább vetődjenek árnyékra és költöztessenek ki X ezer embert egy párszor (Legalább gyakorolnak kicsit, még mindig nem ment valami flottul az ügy, pedig előfordulhat, hogy nem csak bombaügyben van szükség rá. Az az igazság, hogy nálunk okosabb országokban rendszeresen tartanak gyakorlatokat, igaz, hogy ezekben az országokban vulkán, vagy földrengésveszélyes zóna van, de tény, hogy ott nem kell kétszer mondani az embereknek, hogy ugyan vonszolják már át magukat a kijelölt kiürítési zónába, pedig ott jól tudják, hogy az adott esetben csak gyakorlat éppen.), mint ,hogy egyszer felrobbanjon egy ilyen két tonnás amerikai szuvenír és pár száz embert kislapáttal kelljen összekanalazni a bombatölcsér két kilométeres körzetéből.

Az is megérne egyébként egy külön misét, hogy vajon háborús bűnnek számít-e több száz tonna bombát szerte-szét hagyni egy demokratikus ország területén. Pont az az USA szidja izomból az afrikai aknatelepítőket, aki ittfelejtett nálunk egy jó nagy halom TNT-t. Miért a mi dolgunk az ő szarukat összetakarítani? Miért ne lehetne, hogy ők szépen kártérítést fizetnek az okozott kellemetlenségekért és nemkülönben az anyagi kárért. Persze tudom, mindig a győztes írja a történelmet. Azt, hogy ki a háborús bűnös, azt is a hágai bíróság dönti el és ez a "nemzetközi" (haha, nemzetközi my ass) bíróság az, aki soha nem fogja a győzteseket háborús bűnökkel vádolni. Pedig, ha Marinénit cafatokra tépné egy ottfelejtett rombolóbomba az nem a náci csapatok, vagy a magyar királyi honvédelem hibája. Azt a cuccost ugyanis a RAF, az USAF, vagy a nagy szovjet légierő dobta le és felejtette el összegyűjteni maga után. Adhatnánk nekik ilyen kis zacskókat is, mint amit a kutyaszarhoz adnak ma már egyre több belvárosi utcában. Végülis nem jobbak ők, mint az a kutya, aki otthagyja a járdán a szarát és legalább annyira vállalnak érte felelősséget is, mint az a bizonyos eb. Persze ott sem a kutyát, hanem a gazdit vonják felelősségre. Miért ne lehetne akkor az USA-át, vagy GB-t felelősségre vonni a háborús bűnökért?

Szóval az, aki aknákat telepít, akár földbe, akár vízbe, az háborús bűnös, emberiségelleni szörny, az viszont, aki csak simán ottfelejt 1000 tonna trinitro-toluolt egy másik ország földjében, az felszabadító, megmentő?

Messzire vezet ez a téma, ha lesz visszajelzés, akkor tovább boncolgatom.

Update: Nem amcsi, hanem német rombolóbomba volt a legutóbbi darab. Ez persze semmit nem változtat azon, hogy ott volt és nem mi ástuk oda, hogy felrobbanthassuk magunkat, vagy iszonyat pénzért kitelepíthessük a IX. ker. lakosságát. Nem utolsó sorban, az, hogy ez spec. német darab volt, az még nem jelenti azt, hogy nincs másik száz ugyanilyen ami, brit, vagy orosz gyártmányú a magyar földben.

A bejegyzés trackback címe:

https://politoxi.blog.hu/api/trackback/id/tr97593089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én igazából, miután kitelepítették a területet, drukkoltam ,hogy vigye el a IX ker.-t a sújtólég, ráfért volna egy jó kis újjáépítés... ÷] SAjna mondjuk azt is a mi adónkól nyomták volna...
ez egyszerű, háború után: vesztes=háborús bűnös, győztes=felszabadító :)
ez független attól mit tettek, általában ugyanazt, mivel háborúztak.
süti beállítások módosítása