Bár nem ma, de nem is tegnap történt, viszont mivel még mindig jól esik rá gondolni, ha eszembe jut, elmesélek nektek egy történetet. Most bizony izomból fogom a saját vállamat veregetni és pofátlanul szembedícsérem magam. Azt, hogy miért is írom mindezt le, nem is tudom pontosan, talán csak mert szeretném másokkal is megosztani a történetet. Nem hiszem, hogy mély erkölcsi tanulságra, vagy saját jóhírem növelésére törekednék, mert aki ismer, az tudja értelmetlen lenne és nem is igazán az én stílusom.
Szóval a sztori. Utazok hazafelé a 18-as jelzésű, villanyhajtású, sárgára mázolt BKV járművön. Még a Moszkva téren felszállt velem együtt egy igen hangos, halszálkaöltönyös, 4-5 tagú, ismeretlen, külföldi nyelven hadováló irodaszökevény brigád. Szerintem hollandok lehettek, de az is megforult a fejemben, hogy esetleg franciák és a metróépítésről szöktek. :) Szóval leülnek egy négyes helyre, az egyikük pedig velem szemben foglalt helyet. Amellett, hogy a maguk számomra érthetetlen nyelvén, jó hangosan kommunikáltak, a velem szemben űlő, olyan negyven körüli fazon, vidáman kamerázta Budapest szépségeit menet közben. Elhaladtunk ugyebár a Vérmező, a Budai vár és a Tabán mellett is, volt tehát mit filmre venni, szép napos idő volt, mondhatni cseszett meleg, szóval bizonyára jó felvételek készültek.
Szinte fogadtam volna rá és nem is tévedtem abban, hogy a Gellért Szállónál le is ficcentek a villanyosról. Viszont, ahogy tovagördült a megállóból a szerelvény észrevettem, hogy az előttem lévő ülésen, a székhez hasonló színű tokkban, azaz szinte észrevétlenül, ott lapul egy kameratáska. Hoppá, az egyik külföldi versenyző ezt csúnyán itthagyta. Felpattantam, hogy utánukszóljak, de addigra már elindult a villamos, úgyhogy még azt sem láttam, hogy merre mentek.
Nos, itt jött a dilemma. Mivel láthatóan nem futottak a villamos után, ezért egyértelmű volt, hogy még nem tűnt fel az arcnak, hogy elhagyta a táskáját. Mivel egy kb. 30x15 centis táskáról beszélünk, ami ráadásul beleolvadt az ülésbe a színe miatt, a többi utas sem vette észre, hogy mi történt. Magamhoz vettem a táskát, de nem nyitottam ki. A súlyából ítélve minimum a kamera benne volt. Vajon mit csináljak? Itt jön a kérdés, mit tettetek volna ti?
Én úgy döntöttem, hogy leszállok a következőnél és visszarongyolok a Gellért térre. Egyrészt, hátha a villamosmegállóban tobzódnak még és keresik a cuccot, illetve, ha mégsem megelőlegeztem nekik, hogy a Gellért szállóban laknak. Visszamentem és nem voltak a környéken sehol. Benéztem, hát a szállodába. Már önmagában az is érdekes kérdés volt, hogy a sajátos megjelenésemmel (begipszelt kéz, rövidgatya, WoW-os póló) bengednek-e egyáltalán a Gellértbe? Beengedtek. Meg is találtam az emberemet, a recepciós pultnál állt, szemmel láthatóan ijedt fejjel. Az egyik portás pedig ezzerrel teleofnált neki. Odaslattyogtam és megkocogtattam a vállát, ő megfordult és én arcomon széles mosollyal átadtam neki a táskáját. :) Meg is kaptam, hogy: "Thank you, my friend! Thank you very much!" stb, stb. Szóval rettenetesen örült nekem. :) Ja, az még hozzátartozik, hogy a portás kezében a telefonnal (egy ötven körüli, bizonyára sokat láttott fazon volt) elkerekedett szemekkel bámult rám és csak annyit tudott mondani a hollandnak, hogy: "You are a lucky man. You are a very lucky man!" :) Azaz a portás ismerte a magyar állapotokat és valószínű, hogy elmondta már a külföldinek, hogy soha nem fogja viszont látni a táskáját, amiben ki tudja mi volt még a kamerán kívül. Lehet, hogy az összes pénze, az útlevele, a szobakulcsa. Simán belefért volna.
Ez történt tehát velem és meg kell mondanom, hogy iszonyatosan jó érzés volt visszaadni a táskát. Lehet, hogy most sokan hülyének néznek, mert eldobtam magamtól egy csomó pénzt, vagy egy digitális kamerát, de annyira jó érzés volt, hogy nem bánom. :)
A faszi egyébként annyira le volt döbbenve, hogy nem is mondott semmi mást, vagy nem is ajánlott fel semmit a becsületes megtalálónak. Igaz, nem is hagytam rá nagyon időt, mert megfordultam és ezzel a mondattal távoztam: "Have a nice stay in Hungary!"
Nem vagyok emiatt hős és nem is igazán azért írtam le a sztorit, hogy most aztán kapjam a dícséreteket. Elmeséltem, mert még mindig jó érzés, ha belegondolok. :) Talán ezzel a gesztusommal elértem azt, hogy lesz egy külföldi, aki jó érzésekkel hagyja el Magyarországot, már ezért megérte. :)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
