Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Jó reggelt Kelenföld!

2008.04.04. 03:44

Insomnia

 Az éjszaka lepple alatt a vízművek szakemberei - feltételezésem szerint - ismét megszüntették a vízszolgáltatást a házunkban - és talán a környékén, bár lehet, hogy csak mi kapjuk az áldást -. Hallom, ahogy dolgozik az aggregátor és látom, hogy nem látom, mármint a vizet a csapból.

 

Namost félreértés ne essék, nem azzal van a gond, hogy kicserélik -ezekszerint elég rendesen sérült, vagy veszélyben lévő - a csöszakaszt, hanem, hogy már megint elfelejtettek szólni róla. Létezik, hogy nem tudják előrre - már persze a 27.-ei események fényében nehezen hinném -, hogy szükséges lesz a javítás? Eddig nem is volt betemetve a gödör, ebből kellett volna tudnunk, hogy majd valamikor megint hozzányúlnak? Ki kell fejlesztenünk a látnoki képességet, vagy elvárható lenne, hogy egy ilyen dolgot előrre jelezzen a cég? Azt hiszem, hogy nem olyan nagy kérés ez. Úgyhogy itt, most, az internet nagy nyílvánossága előtt, had kérjem meg már őket, hogy:

 

Kedves, vízműves nénik és bácsik! A faszért nem lehet előrre szólni, kiírni, hogy tudjam ne igyak olyan sokat este, mert hajnalban nem lesz víz, ami levinné a pisát?

 

Most pedig, mielőtt mindeni azt hinné, hogy Tereskova vulgáris babérjaira török, - esetleg azt, hogy nyomásérzékelővel ellátott figyelőrendszer jelez nekem arról, hogy mikor toppannak be az utcánkba vidám fickók elvágni a vizet - folytatom az alvást, de ajánlom, hogy reggelre legyen víz, vagy balhé lesz!

 Reggel, ahogy magamhoz tértem, update leszen majd.


Szegény ember vízzel főz, de ásványvízzel mosdik

Vajon hogyan sikerült ráéreznem arra, hogy reggelre nem végeznek a srácok? Lehet, hogy máris szert tettem a hajnalban említett látnoki képességekre? Vagy csak ismerem a magyar ipart? Azt nem tudom megérteni, hogy mi a faszért nem lehetett előrre jelezni, hogy akkor mindenki tett volna el vizet Reservoir-ban, hogy reggel ne kelljen arra ébredni, hogy a tegnapi vacsora vicsorog vissza a fajanszból, de a csap csak annyit mond: hörrrrrrrrrr, hhhhhhh... Komolyan ilyen nagy igény ez? Ha most lenne piaci verseny, biztos nem a Bp. Vízműveket választanám. Túldícsértem őket a múltkor, cserébe most jól kicsesztek velünk.

Igazuk van végülis és megmondta már a Hofi is, hogy:

"Figyelni kell, tudod, figyelni kell."

Egyszerűen nem tudok semmi jót kihozni ebből, mérges vagyok és nem kicsit. Azok lesznek igazán nagy bajban, akik már csak a "reggeli csomag" (asszony azt mondja, nem muszáj ilyen naturálisnak lennem :P) elhelyezése után döbben rá, hogy víz nyista és mivel menni kell melózni egész délutánig ott fog rohadni az anyag. Munkások sehol, az éjszakai műszak gondolom már végzett, a nappali meg nem vette még fel a lapótot. Csak a gödör díszeleg ott magában. Vizes torokkal ásít a reggeli napsütésben.

 

Ja és kellemes hétvégét! :o)

 

update - 11:06

Mivel módomban állt informálódni kicsit, illetve mivel korrektségre törekszem tartozom néhány helyreigazítással és pontosítással.

Szóval nem az ezt megelőző munkálatok nem fejeződtek be rendesen, hanem ismét tört a cső, ugyanazon a szakaszon, de odébb. Még reggel érkezett egy lajtoskocsi, ahonnét víz vételezhető, fürdésre nyílván kevés, de nagyjából minden másra alkalmas. Egy tisztességes méretű Vízműves brigád dolgozik a hiba elhárításán, az okát viszont vagy nem tudják, vagy csak nem mondhatják meg. Valószínűleg inkább a nem tudják pontosan verzió a lehetséges. Délre ígérték, hogy visszaáll a szolgáltatás rendje. A melósok mindenesetre odateszik magukat, nem lapátnyéltámasztás folyik. Azt hiszem ezzel, egyenlőre le is zárul az újabb csőtörési epizódunk. Ha valami érdekes infó előkerül, úgyis jelezni fogom.

11:15-kor víz fakadt a csapból és ezzel remélem vége is

A bejegyzés trackback címe:

https://politoxi.blog.hu/api/trackback/id/tr49410626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A történeti hűséghez tartozik: 7 óra 10 perc, megérkezett a várva várt vízművesautó:)