Még cca. egy év sem telt el az uccsó posztolásom óta, de az óta olyan szinten változott meg a világ, már itt kicsiny hazákban is, hogy az lassan követhetetlen. Jutott ez eszembe azért, mert generálisan esett a blogolás renoméja.
Volt valaha, na nem olyan régen valaha, a blogolás vala. Ezt viszont mára agresszívan felváltották a "közösségi oldalak", mint olyanok. Mert hát a kutya nem figyel már egy blog bejegyzésre, ha az nincs kellőképpen meghirdetve egy fácsé, tvitter, vagy mittoménmilyen szósöl bejegyzésben. Lerövidült a kommunikáció -gyá, ez persze felveti, hogy az internetes blogolás, ami ugyebár már önmagában az új évezred csökevénye, az amúgy egy elterjedt komm. forma, de tételezzük fel, hogy igen- egy, kettő, pár soros bejegyzésekre: "Mi jár a fejedben?"; "Mi történt ma veled?"...
Nem hiszem, sőt tagadom, hogy már önmagában a blogolás is elég lenne a személyes információközléshez. Abban azonban biztos vagyok, hogy egy pár soros FB, vagy Twitter bejegyzés bizonyára még ennyit sem ér. Mondom ezt annak a hülyeségnek teljes tudatában, amit az elmúlt hónapokban az FB-n tapasztaltam, illetve tenmagam is oda öntöttem.
Érdekes egybeesés, hogy amíg az élet -a fejlődő orvostudománynak és miegyébnek hála- egyre hosszabbá és hosszabbá válik, addig az emberi kommunikáció folyamatosan rövidül. Napokra kielégítő kapcsolati visszajelzést jelent egy-egy odavetett fél mondat, lájk, vagy belinkelt internetes bejegyzés, illetve kép oder video. Persze vica versa. Azzal, hogy visszalájkolunk egy FB posztot (tudom van más felületes, netes fórum is az FB-n kívül, de úgy látom szűk körömben ez a legelterjedtebb és nem hinném, hogy kis hazánk nem reprezentatív szeletét venném alapul), már megvalósítjuk a napi emberek közti komm. egy bizonyos, de sokak számára kielégítő szintjét. Ezzel nincs is baj, ha nem ebbe az irányba tartana a világ.
Nem is olyan régen -vagy két-három órája- beszélgettem egy hajléktalannal. Persze, minden jó ízlésű, ember-forma ember tudja, hogy az hogy valaki az utcán alszik, még nem jelenti azt, hogy azon embertársunk buta. Ő, speciel F. Villon-t, J. Attilát és még sok mindenki másokat idézett fejből az alkoholmámorban úszó agyából. Mondhatnánk egyedi eset, viszont már nem egy, nem kettő hozzá hasonlóval találkoztam. Van akivel hosszú évek óta beszélgetünk könyvekről és a régi görög, római irodalomról és császárokról, úgy hogy igazából tisztán még egyszer sem láttam az öreget. Jelezem a két, példának emelt mocskos, büdös, padon alvós hajléktalan közül egyik sem volt egyetemi tanár, MTA professzor, vagy netán X-Fáktor döntős. Pedig biztos vagyok benne, hogy ezen személyek közül egyik sem pósztolt mostanában -már ha egyáltalán valaha- a Facebook-on, a Twitter-en vagy úgy egyáltalán az Internet néven elhíresült szeméthalmon bárhol. Sőt, nagyon tévét sem néztek. Nem hinném, hogy az aki fel tudja sorolni az összes romai császárt, ellen-császárokkal, hadurakkal, satöbbivel együtt, az egyetlen "celebet" is meg tudna nevezni a mostani médiából. Igen, bizonyos szinten a múltban él, tudom. A kérdés már csak az, hogy Severus-ra, vagy dundikára kéne, hogy ezredévek múlva még emlékezzünk. Ha válogatnom kéne, hogy Arany, vagy dopeman költészetét tanítsák a jövőben a lányomnak, nem lenne kérdés, hogy melyiket választanám.
Jó-e tehát, az internetből és a tévéből ömlő felületes ismeretanyag vagy haladjunk a korral és legyenek annyira tömörek azok az egy- két mondatok, hogy a ballada irodalom csupán a múlt homályos emléke legyen?
Nincs egyébként ebben semmi meg és/vagy elítélés. Én sem vagyok jobb, mint a fészbúkon vergődő másiksokszázezer. A kérdés nem az, hogy megtörténhet-e ez, a kérdés, hogy biztosan ezt szeretnénk?!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
