Asszem volt már ilyen bejegyzés, csak akkor -kérésre- töröltem. De, egyrészt mert mostanában sok hasonszőrű blogokat olvasok, másrészt, mert bár szeretném, de nem tudom kitörölni magamból ezt a tetves, mocsadék Bipoláris Személyiségzavart, hát nem szarok többé rá. Nem rejtőzködöm többé, aki ismer az már úgyis tudja, aki meg, annak meg nem fáj amúgy sem.
Nemsokára fel is dobálom a linkblogba az idevágó cuccost. Meg talán lesz link -nem is egy- a témáról, na nem azért mert attól jobban érzem majd magam és nem is azért, mert sajnáltatni akarom a hülye fejemet. De elegem van belőle, hogy játszom itt a normálist, miközben kurvára beteg vagyok. Ja, tudom van ennél sokkal rosszabb is, van rák, meg minden szarság a vilgában, de engem egyenlőre ez foglalkoztat, mint hogy kb. minden napomat ez tölti ki. Azért nem szándékozom mániásdepressziósblogt csinálni a Politoxiból. Már csak azért sem, mert akaratomon kívül eleddig is túl sok csúszott már ebböl, meg aztán van már ilyesmi, mi a francnak ismételnék?
Sokat törtem a fejem azon, hogy milyen zenével üssem fel ezt az amúgy sem lájtos témát, de végül arra jutottam, hogy bár sokan nem tudják, nem hiszik, nem látják, de azért még szerintem ez a szám a bipolárisok indulója. Nem fogom senki kedvéért lefordítani, de természetesen a zseniális zenei megjelenése mellett én főleg a szövegre koncentrálnék.
(Ok, még most is három szám között vacilálok, de mivel asszem a többiek már voltak, most Freddy Bá' jön. Aztán, majd írásonként lefejebb beszúrom a többieket is. Már, ha lesz idege valakinek végighallgatni őket. :P)
Szóval:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
