Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

avagy a Kézszárítók Lázadása

Hív a vasút! Áll a MÁV!

Arra jöttem rá, hogy vagy nincs kezem, vagy átlátszó, vagy engem utálnak a kézszárító berendezések. (tudjátok, azok a nagyhangú, melegfújós cuccok) Akár plázában, akár moziban, akár itt a cégnél, vagy másutt futok bele az ilyen dögökbe, az én kezem nem tetszik nekik. Basznak beindulni, vagy ha mégis kapok kb. 2 másodpercet, hogy végezzek, mert azután leállnak. Típustól, kortól, évjárattól, gyártmánytyó(sic!) cégtől függetlenül nem bírnak engem. Van itt a "gyárban" is egy egészen újnak tűnő modell, de még ez sem zabál engem, pedig elöször azt hittem, hogy jó barátok leszünk, legalább vele, de neeeem, olyan mint a többi! Gondolhatnám, hogy senkinél nem működnek, ha nem látnám, ahogy mások vidám arccal, széles mosollyal fogadják a gépekből kiáradó melegséget, szinte érzem a levegőben az ember és a gép között feszülő szeretetet (jaja, tényleg képzavar, de direkt), látom, ahogy azok a fehér, zöld, ezüst gépszemétládák édesen símogatják mások kezét és tudom, ha én lépek eléjük, rám se szarnak.

A dögök! Miért van ez? Más az én kezem, ronda, túl szép? Nem elég vizes? A hosszú életem alatt annyi ólom halmozódott fel a szervezetemben, hogy leárnyékol? Átengedem az infrasugarakat? Lehet, hogy atomerőműben kéne melóznom, egy szál pólóban a fűtőelemeknél, mert sugártaszító vagyok? Vagy csak a kezem? Hé, ha nem érzékelnek az infrák elmehetnék betörőnek is! Mondjuk fúrogasson a tököm órákon át páncéllemezt, nincs annyi pénz. (de vaaaan)

Mondjátok meg nekem, hogy mi a baj velem? Miért rühellnek ennyire a kézszárítók? Mingyárt sírok. ;.(

Rohadékmocskosdögök, miattuk marad mindig vizes a kezem! Még szerencse, hogy a thürülközőkkel jóban vagyok. :) (vagy thörülköző? hogy írják helyesen?)

Valamint:

A nyúl a figyelem pillanatnyi lankadását kihasználva a szőnyegre bogyózott.

A bejegyzés trackback címe:

https://politoxi.blog.hu/api/trackback/id/tr12830018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemrég voltam továbbképzésen az SOTE épületében.. No ott meg az a legalább 20 éves kézszárító berendezés volt. Legalább 3 másodperc kellett arra, hogy felfedezze a készülék, hogy létezem. Majd szép lassú, lagymatag tempóban kezdte fújni a langyos levegőt.... kb úgy, mint a "lengyelpiacos" hajszárítók anno. Hosszadalmas műsor volt.
Sztem vegyél fel kesztyűt, és akkor észrevesznek. Igaz, tovább kell várni a szárítási műveletre..
Te, és milyen viszonyban vagy a csapokkal?? :))
Én az automata ajtókkal vagyok így... Mindenkinek 10 méterről előre köszönve nyílnak tágasra, míg nekem jiggelnem kell 5 percig előttük, hogy kegyeskedjenek beengedni... Néha nekik is szaladok, mert optimistán számítok rá, hogy talán most... Talán ezen a szép napon... De neem... Egy ízben kipróbáltam a pánik-nyílós verziót, hogy milyen jól ki lehet nyitni, amikor a tömeg nekilendül. Tök jól működött, az orrom is egyet értett, hogy egy porc is elég a kinyitásához.
St4rk: Á, nem hinném, hogy működne, biztos érzékeli valahogy, hogy benne van-e már a kezed és be kell e indulnia és nálam pont ez nem működik. Átlátszóak a kezeim. :P
Egyébként a gombbal indíítható verziókkal még elboldogulok vlaahogy, de ott meg olyan koszosak szoktak lenni az indítógombok, hogy lassan már csak cipőtalpal, könyökkel, vagy felrúgással vagyok hajlandó hozzájuk "érni". Biztos, hogy komplett ebola és M Variáns vírusok, illetve gyógyszerrezisztens baktériumok buliznak a gombokon egész álló nap és éjjel. Szenszéssön fertőzőparty! Jeee! Indúlj be, a gép úgysem fog! :)
Pedig épp a gombos cuccot akartam ajánlani, ma döbbentem rá, hogy a World dryer a király. már amikor működik... A Lurdyban pl. nem működött... A rohadék... Mondjuk legalább nem csak nekem, másnak se... ÷]
World Dryer Corp., Barkley, USA.

Azon kevés cuccok egyike, amit még az USA előállít. (egyébként ki az az állat vajon rajtam kívül, aki elolvassa egy kézszárító oldalán a gyártási adatokat? én vajon miért tettem?)

Ismerd meg ellenséged :P ;)
Hmmm... Vajon miért jut eszembe a commentről, hogy "pontosabban Berkley, Illinois" van ráírva..."? Csak nem azért, mert kiolvastam már vagy 20x kézszárítás közben? Lukóczki Bros 4 el presidenté! ÷]
süti beállítások módosítása